

Rónaszéki Krisztina
Pszichológus, EMDR practitioner, Brainspotting terapeuta
Rónaszéki Kriszta vagyok, pszichológus.
A terápiás térben ahol együtt dolgozunk alapérték az elfogadás és a szeretet ami erőt ad a változáshoz. Számomra terapeutának lenni egyfajta szolgálat, egy olyan életfeladat amely által Isten fénye és szeretete sugározhat át rajtam és segíthetek azoknak akiket hozzám vezérelt.
Fő módszereim a viselkedésterápia, sématerápia, EMDR-terápia, Brainspotting terápia, pár-és családterápia, lovasterápia. Magyarországon szereztem meg a pszichológusi mesterdiplomámat, Angliában posztgraduális egyetemi képzésben a Cardiff Universityn tanultam viselkedésterápiát,majd Írországban a Queen's University of Belfast (QUB) posztgraduális mesterképzésén szintén viselkedésterápiát.
A VIKOTE képzésein Dialektikus viselkedésterápiát (DBT) tanultam, az amerikai Trauma Institute kurzusain pedig traumafeldolgozáshoz kapcsolódó művészetterápiát.
8 évet dolgoztam Angliában az angol közegészségügyben és magánpraxisban , 2009 óta dolgozom Magyarországon újra.
Traumafeldolgozás, autizmus és ADHD illetve az érzelmi evés a szakterületem, gyerekekkel és felnőttekkel is dolgozom.
Az ADHD Központban diagnosztikai és terápiás munkát is végzek az ADHD és ehhez társuló nehézségekkel küzdő gyerekekkel és felnőttekkel illetve autizmusspecifikus terápiát serdülőkkel és felnőttekkel neuroaffirmatív szemléleti keretben.
Az ADHD Tréning team szakmai csapatában adhd- és autizmusspecifikus egyéni és csoportos terápiákat tartok és pszichiáter kollegámmal adhd és autizmus diagnosztikát végzek. https://www.adhdtrening.hu/
A Hivatásörző Házban egyházi személyek szenvedélybetegségből való felépülését segítem. Van abban valami felemelő amikor az ember a saját küzdelmeiből tanulva tudja továbbadni a bölcsességét, megmászva a hegyet meg tudja mutatni, hogy megmászható, a gyógyulás leheteséges. Papokat segítek abban, hogy megjárva a saját poklukat hitelesen tudják segíteni a híveiket.
Az EMDR Europe által elismert EMDR practitioner vagyok és az amerikai Brainspotting egyesület által elismert Brainspotting terapeuta, mind a két módszer kiemelkedően hatásos a traumaterápiában. Emellett a sématerápia és az IFS terápia (Belső család rendszer modell) amit még használok traumáknál. A gyermekkori szexuális abuzus traumaterápiája kiemelt szakterületem.
A lóasszisztált coach és tréner és lovasoktató képzések elvégzésére a lovak iránti szeretetem vezérelt. A lóasszisztált traumafeldolgozást külföldi képzéseken tanultam,a ló a terápiában egy projekciós felületté válik ami által a traumáink sokkal gyorsabban felszínre kerülnek -hogy feloldhatóvá váljanak- mint egy verbális terápiás folyamatban. Jelenleg a Magyar Lovasterápia Szövetség pszichológus lovasterapeuta képzését végzem és Pilisszántón a Kapcsolat lovasterápiás központban dolgozom lovakkal.
Kiemelt kutatási területem az autizmusból és a gyerekkori traumákból eredő felnőttkori kapcsolódási nehézségek egyéni és csoportos terápiája. Kapcsolatokban sérülünk, kapcsolatokban gyógyulunk.
Sok éve tartok önismereti csoportokat felnőtteknek, szülőtréningeket, készségfejlesztő csoportokat.
A magyar mestereim mellett a külföldi tanulmányaim során angliai, ír, orosz, lengyel és amerikai terapeutáktól tanultam és jelenleg is folyamatosan képzem magam, hogy a legkorszerűbb módszerekkel segíthessem a hozzám fordulókat.


