top of page
Rákóczi Emese

Rákóczi Emese

Klinikai szakpszichológus, munka- és pályatanácsadó szakpszichológus

Főállásban 5 éven át nevelési tanácsadóban dolgoztam, ahol gyerekekkel és serdülőkkel foglalkoztam. Jelenleg a Pest megyei Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői Bizottságban végzek diagnosztikai munkát, amely mellett magánpraxisban rendelek, ahol gyerekekkel és felnőttekkel foglalkozom.

Pszichológusi munkám során azt tapasztalom, hogy sokan kilátástalannak tűnő helyzetben találják magukat, ahol lehetőségeiket korlátozottnak élik meg. Fő célom ezért az, hogy segítsek a hozzám járóknak személyes szabadságérzetük megtalálásában, önmaguk megismerésében, személyiségük eddig háttérbe szorult részeinek megismerésében, a személyiségbe való beépítésében, ami által önmagukat teljesebbnek élhetik meg és megszabadulhatnak tüneteiktől.

Felnőttekkel a feltáró beszélgetést, érzések, helyzetek értelmezését használom módszerként, ezt szükség esetén egyéb technikákkal egészítjük ki (pl. rajz, imagináció, álomelemzés).

Gyerekekkel főleg játék- és művészetterápiás eszközökkel dolgozom.

Pár- és családterápiát páros vezetéssel vállalok. Itt a fő cél az eredeti családból hozott minták feltárása, tudatosítása, azok közül a romboló, a jelenlegi családra ártalmas mintázatok megváltoztatása. Ehhez módszerként a feltáró beszélgetés mellett a szimbólumok nyelvét alkalmazó gyakorlatokat (rajz, imagináció), dramatikus technikákat, kognitív-viselkedésterápiás technikákat alkalmazunk. Az ülésekre kéthetente kerül sor általában, az ülések közti munkát házi feladatokkal tesszük intenzívebbé.


Ha kérdése van vagy időpontot szeretne foglalni, kattintson a Kapcsolat, árak menüpontra!

bottom of page