Keresés
  • Emese Rákóczi

Hogyan mér a pszichológia?

Frissítve: feb 4

Az interneten és különféle magazinokban hemzsegnek a különböző pszichológiai témákat érintő, önismereti jellegű pszichológiai kérdőívek – úgy tűnik, szeretünk teszteket töltögetni, visszaigazolást kapni arról, milyenek is vagyunk, hogyan működünk. De hogy törekszik a pszichológia tudománya arra, hogy megismerje az egyes embereket, vagy különféle csoportokat?



A legalapvetőbb módszer: a megfigyelés

A módszer annyira alapvető, hogy valamennyien folyamatosan alkalmazzuk a hétköznapok során. Megfigyeljük, milyen hangulatban érkezett be a főnökünk a munkahelyére egy adott reggelen és ennek megfelelően állunk elő kérésünkkel, vagy sem. Megfigyeljük egy szórakozóhelyen, ki az, aki úgy tűnik, érdeklődik irántunk, továbbá aki nekünk is szimpatikus, és eldöntjük, teszünk-e lépéseket annak érdekében, hogy meg is ismerkedjünk az illetővel. A pszichológiában ez leginkább a kötetlen megfigyelést jellemzi, amit a tanácsadásokon vagy terápiákon intenzíven alkalmazunk. Tudatosan és aktívan figyeljük a kliens verbális és nemverbális kommunikációját, hogy az apró rezdüléseket is észrevegyük, visszajelezzük, ezáltal közösen eljussunk mélyebb felismerésekig a témával kapcsolatban, amiről épp beszélünk. Ilyenkor tehát a megfigyelésnek nincsenek nagyon konkrét szempontjai, bár persze a terapeuta előzetes tapasztalatai, szakmai tudása az érzelmek működéséről segítséget jelent a számára, hogy sok mindent észrevegyen és tudatosítson. A kötött megfigyelés ezzel szemben az, amikor konkrét viselkedéseket keresünk, hogy az megjelenik-e vagy sem, milyen intenzitással és milyen helyzetekben jelenik meg. Ez hasznos például akkor, ha diagnózist szeretnénk alkotni: egy-egy problémára jellemző viselkedések megjelennek-e. Például egy gyermeket megfigyelünk óvodai közegében, figyeljük mozgását, kapcsolódási törekvéseit, kommunikációját, megfigyeljük, „repked”-e a kezeivel, átad-e tárgyakat társainak, kér-e segítséget, ha elakad valamiben, felveszi-e a szemkontaktust beszélgetőtársával, egyáltalán beszélget-e – és ha elég sok olyan viselkedést találunk, ami az autizmusra jellemző, ebben az irányban vizsgálódunk majd tovább. De kötött megfigyelést végez a kutató is, aki feltételezi, hogy a szórakozóhelyeken az ismerkedést valójában inkább a nők kezdeményezik szemkontaktus felvétellel és mosollyal. Ebben az esetben ő ezeket a viselkedéseket fogja megszámolni , és ebből von majd le következtetéseket.


Pszichológiai kérdőívek alkalmazása

A megfigyelés tehát nagyon hasznos módszer, amivel rengeteg információ nyerhető, azonban korlátokkal is rendelkezik: helyhez és időhöz kötött. Korlátai vannak annak, hogy egy kutató vagy klinikumban dolgozó pszichológus mennyi időt tud eltölteni egy-egy kliensének megfigyelésével, illetve milyen helyzetekben lehetséges ez. Ennek áthidalására alkalmazható eszköz a kérdőív. Itt egy-egy téma mentén gyűjtjük össze a kérdéseinket és építünk vagy a vizsgált személyünk önmegfigyelésére, vagy egy őt jól ismerő másik személy (pl. pár, szülő, barát) hosszabb idő alatt összegyűlt tapasztalataira. A pszichológiai kérdőívek kérdései lehetnek nyílt végűek, ahol a kitöltő maga fogalmazza meg gondolatait, vagy zártak – ekkor néhány válaszlehetőség közötti választást, vagy skálázást kérünk általában. Előbbi tágabb teret hagy a kitöltőnek, hogy olyan élményeket is megosszon a témával kapcsolatban, ami a kutató vagy klinikus fejében korábban nem fordult meg, utóbbi viszont sokkal könnyebben számszerűsíthető, így a másokkal való összehasonlítás könnyebbé válik.


Tesztek a pszichológiában

A másokkal való összehasonlításnál nagyon fontos szempont lehet, hogy ne csak annyit állapítsunk meg például, hogy ez a hozzánk érkezett személy szorong, vagy rosszkedvű, hanem azt is el tudjuk dönteni, másoknál jobban szorong-e, esetleg depressziós-e. A másokkal való megbízható összehasonlítást pedig a tesztekkel tudjuk megtenni. A tesztek tehát egységes próbák elé állítják a kitöltőket. Két nagy típusukat a személyiségtesztek és képességtesztek alkotják. Ezek állhatnak különféle feladatokból (rajzolás, logikai feladatok, mintázatok kirakása, pálcák ügyes mozgatása stb.), vagy lehetnek formailag kérdőívek. Attól válik egy vizsgálóeljárás tesztté, hogy standardizálják őket. Ez egy olyan eljárást jelent, ahol statisztikai módszerek segítségével meggyőződnek arról, hogy a teszt megbízható (ha több időpontban felvesszük, ugyanazt az eredményt adja) és érvényes (azt mérjük, amit mérni akartunk – például egy új intelligenciateszt hasonló eredményt ad egy adott személyről, mint egy már jól bevált). A teszteket a kialakítás folyamán sok emberrel felveszik és ezen eredmények alapján meghatározzák az átlagértékeket nemre és korra vonatkozóan. A tesztek a legtöbb esetben azt is igénylik, hogy az azt felvevő szakember képzést kapjon a teszt használatáról.

A filmekből talán leginkább ismert pszichológiai személyiségtesztek a projektív tesztek. Ezek olyan tesztek, ahol a vizsgált személynek nem teljesen egyértelmű ingereket adunk (például homályos képeket, befejezetlen mondatokat, tintapacákat, megkérjük, hogy firkáljon szabadon stb.), erre várunk tőle reakciót. A feltételezés az, hogy mikor valaki egy ilyen helyzetben válaszol, ott az inger bizonytalan jellege miatt megmozgat tudattalan érzéseket, tapasztalatokat is, az információhiányokat a személy saját élettörténete, érzései alapján tölti ki, hogy értelmes választ adjon. E válaszok értelmezése segíti a szakembert – és aztán persze a vizsgálat résztvevőjét, hogy gyorsabban kapjon információt a rejtettebb, kevésbé felszínen levő érzésekről, élményekről.


Mérés – de minek?

Az előbbiekben összefoglaltam a legalapvetőbb módszereket, amiket a pszichológia az emberek megismerése érdekében kialakított, de voltaképp miért is tesszük ezt? Nagyon fontos, hogy az információszerzés más emberekről, főleg rejtett érzéseikről, gondolataikról sosem lehet öncélú. A pszichológia segítő szakma, így akár kutatás, akár tanácsadás, gyógyítás a célja, nem tévesztheti szem elől, hogy a megszerzett tudást arra fordítsa, hogy minél hatékonyabban tudja segíteni az egyes emberek lelki jól-létét. Ez jelentheti azt, hogy kutatásokkal feltérképezzük, milyen a jó nevelési közeg az óvodások számára, hogy milyen munkakörnyezetben érzik a legjobban magukat a munkavállalók (akik így hatékonyabbak is lesznek, vagyis a társadalom számára több értéket termelnek), a klinikus pedig segítheti klienseit jobban megérteni, mi okozza jelenlegi tüneteit, milyen viselkedések és gondolatok tartják azt fenn, így segíthet, milyen változások szükségesek ahhoz, hogy a tünetek ne okozzanak gondot a továbbiakban.

A pszichológus tehát nem lát a fejünkbe, nincsenek telepatikus képességei – viszont van néhány módszere arra, hogy gyorsabban lásson meg összefüggéseket érzések, gondolatok és viselkedések között. Az pedig szakmai, etikai és emberi felelőssége, hogy ezeket a módszereket úgy alkalmazza, hogy a hozzá forduló személyek annak segítségével fejlődni tudjanak.


21 megtekintés0 hozzászólás