Keresés
  • Emese Rákóczi

Hogyan javít a párkapcsolaton a kommunikáció fejlesztése?

Párterapeutaként dolgozva kevés párral találkoztam még, aki ne fogalmazta volna meg problémaként, hogy javítani szeretnének az egymás közti kommunikációjukon, legalábbis bizonyos témákkal kapcsolatban. És valóban: nagyon gyakori probléma, hogy egy pár bizonyos vitákat újra és újra lefolytat – elindul valami apróságból és „mindig ugyanoda lyukadnak ki”, ugyanazok a bántó mondatok hangzanak el. Az alábbiakban azt nézzük meg, mi a szerepe a kommunikációnak párkapcsolatainkban, hogyan segít a kommunikáció fejlesztése legközelebbi kapcsolatainkon.



A kommunikáció fejlesztése az érzések kifejezésére

Nagyon eltérő, hogy eredeti családunkban milyen mintákat kaptunk arra, hogyan fejezzük ki az érzéseinket. Vannak családok, ahol sehogy, ahol ilyesmiről nem lehet beszélni, ez nem fontos, a dolgunkra kell figyelni, vagy ahol egyszerűen csak még sosem merült fel az igény, hogy a napi teendőkön, történéseken túli információkat is megosszunk egymással. Más családok „olaszosak”, „ami a szívükön, az a szájukon”. Van, ahol csak „kerülőutasan” lehet kifejezni az érzéseket – mártíromsággal, a gondoskodás iránti igényt betegségekkel, gyengélkedéssel, a haragot kóros aggódásként és így tovább. Miközben a családi minták eltérők, a terápiás tapasztalat az, hogy az érzések minél nyíltabb kifejezése az előre vivő – ennek intenzitásában természetesen lehetnek egyéni eltérések, de az biztos, hogy érzéseink, vágyaink minél konkrétabb kifejezése ad esélyt arra, hogy azokat párunk (és bárki más) figyelembe vehesse, megérthesse. Ha például nagyon vágyunk egy ölelésre párunktól, ezt megpróbálhatjuk kivárni, „kiprovokálni” trükkökkel, aztán ha esetleg nem ért a jelzésből, megsértődhetünk és visszahúzódhatunk, vagy elmondhatjuk eleve, hogy nagyon jól esne, ha megölelne. Ha ez egyébként számunkra túl ritkán történik meg magától, elmondhatjuk, hogy nekünk rosszul esik, hogy a másik ritkán kezdeményezi ezt a fizikai kontaktust, elmondhatjuk, milyen érzés ez nekünk (olyan, mintha a másik nem is szeretne annyira, vagy nem igényelné a közelséget; olyan, mintha mi akarnánk többet ebből a kapcsolatból; ilyekor magányosnak érezzük magunkat stb.). Ezzel elindíthatunk egy mély, „lelkizős” beszélegtést, ahol megtudhatjuk, hogy párunknak mik az érzései ezzel kapcsolatban – jóllehet semmi hasonló, mint amiket mi feltételeztünk (például, hogy kevésbé szeret minket).


A kommunikáció fejlesztése önmagunkkal

Ahhoz, hogy ezt megtegyük, hogy nyíltan ki tudjuk fejezni érzéseinket, vágyainkat, először is nekünk magunknak tisztába kell kerülnünk velük. Nyilvánvalóan mindenki nagyon sok mindent ki tud fejezni gond nélkül, meg tudja kérni a párját, hogy hozzon neki egy pohár vizet, hogy szánjon rá több időt a hétvégén. Onnan gyanakodhatunk arra, hogy valamit most nem sikerült jól kommunikálnunk, ha negatív érzések öntenek el minket párunkkal illetve magunkkal kapcsolatban. Megbántottnak, elhanyagoltnak, felbosszantottnak érezzük magunkat. Ennek természetesen lehet alapja, az ember párja sem tökéletes sosem, de azért ezekben a helyzetekben érdemes alaposan magunkba nézni, pontosan mi is zavar most minket. Az, hogy megint elfelejtett a másik hozni valamit a boltból, amit kértünk? Tényleg bosszantó dolog, de miért is zavar ez engem a nyilvánvalón túl (vagyis, hogy kreatívnak kell lennem az ebédkészítésnél hagyma nélkül)? Lehet, hogy úgy érzem, nem vagyok elég fontos a másik számára? És ismerős nekem ez az érzés valahonnan? Egy korábbi kapcsolatból, esetleg gyerekkorból? Ha sikerült ezt „megbeszélni magammal”, utána már a másiknak is el fogom tudni mondani az érzéseimet, megfogalmazni az igényeimet olyan módon, hogy azt a másik ne támadásnak vegye.


A kommunikáció fejlesztése a gátak lebontásával

Merthogy ha még indulatosan, „zsigerből” kommunikáljuk az érzéseinket, azt a másik támadásnak érezheti, és bizony sokszor az is. Ha a másikat kritizáljuk, minősítjük, az a legnagyobb eséllyel védekezést vagy ellentámadást vált ki. Az alábbi kommunikációs gátakat T. Gordon írta le a pedagógusok kommunikációjával kapcsolatban, de ugyanúgy igazak más kommunikációs helyzetekre is.

1. Parancsolás, utasítás, irányítás

2. Figyelmeztetés, fenyegetés

3. Prédikálás, megleckéztetés, „kellene” és „jobb lenne, ha”

4. Tanácsok, javaslatok vagy megoldások ajánlása

5. Kioktatás, logikus érvelés

6. Bírálat, kritizálás, helytelenítés, hibáztatás, szidás, megbélyegzés, címkézés

7. Értelmezés, elemzés, megállapítás

8. Dicséret, egyetértés, pozitív értékelés

9. Biztatás, rokonszenv, vigasztalás, támogatás

10. Kérdezgetés, vallatás, kikérdezés, keresztkérdések

11. Kizökkentés, témaváltás

12. Visszavonulás, gúnyolódás, humorizálás, figyelemelterelés

A legtöbb gát egyértelmű, miért jelent akadályt a kommunikációban, miért számít támadásnak. És valamennyi pontról elmondható, hogy annak a kommunikációs módnak is megvan a maga helye – például krízishelyzetben nagyon jól jön, ha valaki határozottan, akár parancsolóan megmondja a többieknek, mit kell tenni („Hívd a mentőket!”). Ami talán magyarázatot igényel, hogy mi lehet a baj a dicsérettel, vigasztalással, támogatással. Ezek természetesen alapvetően pozitív, a legtöbb helyzetben alkalmazható közlések, baj akkor van vele, ha ezzel lekicsinyeljük a másik problémáját, arra használjuk, hogy mielőbb „túlessünk” az adott beszélgetésen, csak látszat-egyetértésünket fejezzük ki.


A kommunikáció fejlesztése én-közlések alkalmazásával

Láttuk tehát, hogy ne kommunikáljunk, de akkor hogyan lehetne? Szintén T. Gordon írta le az énközléseket. Ennek lényege, hogy a saját érzéseimről beszélek egyes szám első személyben. Esetleg elmondom annak összefüggését a másik viselkedésével, de nem gondolom azt, hogy a másik viselkedésének egyenes következménye az érzésem. Például ahelyett, hogy

„Feldühítesz a feledékenységeddel!”

mondhatjuk azt, hogy

„Dühös leszek, amikor elfelejtesz dolgokat a listáról”.

A különbség a két mondat között távolról sem csak nyelvtani. A lényeges különbség az, hogy az első mondat a másikat hibáztatja jelenlegi lelki állapotomért, míg a második esetén vállalom a felelősséget a saját érzéseimért. Az érzéseim természetesen nem függetlenek a másik viselkedésétől, de nem vagyok automata, amin ha megnyomnak egy gombot, kiad egy bizonyos választ. Képes vagyok irányítani az érzéseimet, felismerni azokat, megfogalmazni a másik számára, akárcsak az igényeimet, és meg tudom kérni a másikat, hogy vegye azokat figyelembe. Miközben tisztában vagyok vele, hogy irányítani csak saját magamat tudom teljes mértékben, a másiktól csak kérhetek. A saját határaimat szabhatom meg, nem a másikét.


A kommunikáció fejlesztése konfliktusban

Az érzéskifejezés igazi nagy próbája, ha indulatilag feszült helyzetben kell alkalmazni. Békés csendben könnyű átgondolni, hogy lehetne a legjobban megfogalmazni mondandónkat, de egy vita hevében igazi kihívás elé kerülünk. Azt gondolom, nem is lehet reális elvárás, hogy valaki mindig tökéletesen kommunikáljon. Olykor-olykor igenis belefuthatunk konfliktusokba, ahol egymás fejéhez vágunk mindent. Mi az, amit azért megtehetünk annak érdekében, hogy vitáink ritkábban fajuljanak veszekedéssé?

Először is leginkább a konfliktus elején tudjuk „fülön csípni” magunkat. Ha érezzük, hogy kezdünk feszültté válni, vegyünk egy nagy levegőt, lépjünk hátra képzeletben egy percre és próbáljunk ránézni az érzéseinkre, mi is zajlik bennünk. Ilyenkor még van esélye annak, hogy azt jól tudjuk megfogalmazni.

Ha ez nem sikerült, és belekerültünk a heves érzelmi viharba, megpróbálhatjuk azt megszakítani, még mielőtt súlyosan bántó mondatok hangoznának el. Ennek azonban nem a sértett sarkon pördülés és ajtócsapkodós elviharzás a legjobb módja, hanem ha jelezzük párunknak: most nagyon dühös vagyok, kicsit le kell nyugodnom és átgondolnom a dolgokat, folytassuk ezt kicsit később. Vagyis jelezzük, hogy fontos nekünk a téma és a kapcsolat, csak az adott módon nem gondoljuk, hogy építő jelleggel tudjuk megoldani a nézeteltérést. Ezt követően természetesen tényleg gondoljuk át, hogy mi történt, és térjünk vissza a témára higgadtabb hangulatban.

Természetesen vannak témák, amiket nehéz higgadtan megtárgyalni… Ha ez végképp kilátástalannak tűnik, érdemes megfontolni, hogy szakember segítségét kérjük abban, hogy a megoldhatatlannak tűnő, mindig ugyanoda kilyukadó konfliktusainkat másképp láthassuk és megtaláljuk a kiutat az ördögi körből.

7 megtekintés0 hozzászólás