Akaraterő sok mindenhez szükséges az életünkben, legyen szó akár nagy, kitartást igénylő feladatokról, (például egy diéta betartása), vagy éppen apróbb, mindennapi döntéshelyzetekről (mit egyek reggelire?). Amikor egy nagyobb szabású célunk elérésében kudarcot vallunk, gyakran hivatkozunk az akaraterőnkre: „Nem megy, nincs hozzá kellő akaraterőm”. Motiváló(nak szánt) mondatként is gyakran megjelenik: „Csak akarni kell”.
Ezek alapján az akaraterő egy képességnek tűnik, ami mindig ugyanolyan mennyiségben rendelkezésünkre áll, és amit vészhelyzetben is mozgósítani tudunk. Mégis, akkor minek köszönhető, hogy időnként megbicsaklik, és nem elég az akaratunk bizonyos dolgok véghezviteléhez?
Az akaraterő szorosan kapcsolódik az önkontrollhoz. Az önkontroll képességét használjuk, amikor ellenállunk egy csábításnak – legyen szó ételről vagy egy vonzó személyről -, amikor elmegyünk futni, sportolni, vagy éppen amikor belekezdünk a munkába, tanulásba. Ezekhez a tevékenységekhez mind szükségünk van arra, hogy kontrollt gyakoroljunk saját magunk és az éppen aktuális ösztönkésztetéseink felett. A döntéshelyzetek ugyancsak önkontrollt és akaraterőt igényelnek, hiszen valami mellett való döntésünkkel egyben egy másik lehetőségről le is kell mondanunk.
Ösztönkésztetések, csábítások és döntéshelyzetek minden nap körbevesznek minket, és fogyasztják az akaraterő-készletünket.
Egy kísérletben egyetemi hallgatókat két csoportra osztottak: az egyik csoport tagjai süteményeket ehettek, míg a másik csoport résztvevői retket kaptak – miközben ugyanúgy láthatták a süteményeket és érezhették az illatukat, ám nem ehettek belőlük. Bizonyos idő után mindkét csoport tagjait egy másik helyiségbe kísérték, ahol geometriai feladványok megoldására kérték őket – ezek a feladványok megoldhatatlanok voltak, ám ezt a résztvevők nem tudták. Azok a személyek, akik ehettek a süteményekből, nagyjából 20 percig próbálkoztak a feladatok megoldásával, míg a retket fogyasztók átlagosan 8 perc után feladták – az, hogy ellen kellett állniuk a süteményeknek, túlságosan „kimerítette” az akaraterő-készletüket, így a feladványok megoldására, az azokon való töprengésre már kevesebb akaraterejük maradt.
Akaraterőnk végesnek tűnik. Olyan, mint egy készlet, ami reggel, ébredéskor fel van töltve, majd a nap folyamán minden egyes döntéshelyzet, minden csábítás és ösztönkésztetés „lecsíp” belőle valamennyit. Ennek ellenére ne gondoljuk, hogy nem lehetne fejleszteni, edzeni. Érdemes úgy tekinteni rá, mint egy izomra: ha túlterheljük, elfárad, de fokozatos terheléssel és edzéssel erősíthető.
Mit tehetünk, ha szeretnénk megerősíteni az „akaraterő-izmainkat”?
Először is érdemes szem előtt tartani véges voltát, illetve észrevenni a fáradás jeleit: ha nehezünkre esik meghozni egyszerű döntéseket, ha zavarni kezd minket a környezetünk, vagy ha halogatni kezdünk. Hasznos, ha tartunk ilyenkor egy rövidebb-hosszabb pihenőt. Fontos odafigyelni az alapvető szükségleteinkre, az alvásra és az evésre, hiszen ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a szervezet „akaraterő-készlete” feltöltődjön.
Néhány egyszerű gyakorlat is sokat fejleszthet az akaraterőnk mértékén. Használjuk az ügyetlenebbik kezünket a mindennapi rutintevékenységek során, mint például fogmosás, étkezés, pakolás. Segíthetünk magunknak azzal is, ha listát vezetünk a tennivalóinkról – azáltal, hogy leírva látjuk valahol, mit kell még elvégeznünk, nem kell már fejben tartanunk, ami egyébként szintén akaraterőt kíván. Késleltetéssel ugyancsak sokat tehetünk az akaraterő erősítéséért: ahelyett, hogy azonnal befalnánk azt a szelet csokit, tegyük el 10 perccel későbbre. A testtartásunkra való odafigyeléssel – valahányszor észrevesszük, hogy görnyedünk, húzzuk ki magunkat – szintén edzhetjük az akaraterőnket.
Comments