top of page
Coaching

A coachingban témája alapján üzleti és life coachingot különböztetünk meg.

Mi a karrier, vagy üzleti coaching?

A karrier coaching a munkával kapcsolatos célok megvalósításának támogatása coaching szemlélet és módszertan alkalmazásával. Ennek eredményeként az ügyfél egyre tudatosabbá válik a karrierjével, munkájával kapcsolatos értékelése, erőforrásai, gondolkodásmódja, valamint érzelmei terén. Olyan karrier célokat tűz ki és valósít meg, amelyek elérése révén elégedettebbé válik a munkájával, és így az életével is.

„A karrier coaching egy vagy több alkalmat jelentő, együttműködő párbeszéd egy képzett és a munkáját szakmai és etikai szabályok szerint végző szakemberrel. Egy olyan szakemberrel, aki tudományosan igazolt coaching és karrier modellekre alapozva építi fel a coaching folyamatot és választja ki az általa alkalmazott coaching eszközöket. A karrier coaching eredményeként az ügyfél elégedettebbé válik a karrier döntésével, a munkájával, végső soron a személyes karrier potenciáljai kiteljesítésével.” (Yates, 2014)

 

Mi a life vagyis életvezetési coaching?

A life coach segíti az ügyfeleket továbblépni magánéleti problémákon, és céljai megvalósításában.
A life coach nem mondja meg konkrétan, hogy mit kell tennie az ügyfélnek, hanem rávezeti őt, segíti abban, hogy a benne rejlő erősségeket, problémamegoldó képességeket tudatosítsa és alkalmazni tudja. Saját képességeinek, erősségeinek ismeretében az ügyfél könnyebben veszi az akadályokat. Tudatában lesz annak, hogy hogyan tudja használni képességeit céljai elérésének érdekében. A coaching főképp a jelenre fókuszál és a jelen olyan fajta formálásával, amely segítségére van a jövőnek. A folyamat lényege a célok kitűzése, a kitűzött cél megvalósítása. Figyelembe veszi az egyén erősségeit, segít fejleszteni azokat, és tudatosítja az ügyféllel, hogy már rendelkezik számos képességgel, így a tudatosítás által javul az önértékelése, erősödik az önbizalma.

Online és élőben a Blaha Lujza tér közelében levő pszichológiai rendelőben is elérhetőek coach-aink.

Helping Hand
bottom of page