Üdvözlöm!


Kohutics Karina vagyok, okleveles pszichológus, egészségfejlesztő szakpszichológus-jelölt, life coach, tréner, és HR szakember.


Már gyermekkorom óta a segítő szakmák felé irányult az érdeklődésem, így tanulmányaimat Semmelweis Egyetem Általános Orvosi karán kezdtem. Itt ismerkedhettem meg a pszichológia alapjaival, melynek hatására az orvosi pályát otthagyva a pszichológusi hivatás felé orientálódtam. Úgy gondolom lelkünk gondozásával nem csak számos betegség kialakulása előzhető meg, de általa felszínre juttathatjuk a bennünk rejlő kiaknázatlan erőforrásokat is. Hiszek abban, hogy az első lépés a gyógyulás felé az, ha megfogalmazzuk a változásra való igényt és képesek vagyunk segítséget kérni.


A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen diplomáztam pszichológusként munka – és szervezetpszichológia szakirányon, jelenleg pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem egészségfejlesztő szakpszichológus képzésben képződöm tovább. Fontosnak tartom a szakmai tudásom folyamatos fejlesztését, így life coach, tréner, és OH-kártya instruktor képesítésekkel is bővítettem tárházamat, illetve a Williams Életkészségek Tréning facilitátori képzésén is részt vettem, mely egy nagyszerű módszer önismeretünk és stresszkezelési technikáink fejlesztésére. Munkám során -erre való nyitottság esetén- szívesen hívok segítségül asszociációs kártyákat, illetve art coaching eszközöket.


Pszichológusi munkám során a személyes jól-lét megteremtését helyezem középpontba. Célom, hogy empatikus és biztonságos közeget nyújtva segítsem klienseimet a nehézségekkel való megküzdésben, önismeretük mélyítésében, és a személyes növekedésben.


Forduljon hozzám bizalommal, ha:


  • elakadt jelenlegi élethelyzetében

  • önismeretét szeretné mélyíteni

  • munkahelyi, vagy párkapcsolati, esetleg pártalálási problémája van

  • segítségre van szüksége munkahelyi motivációjának megtalálásában

  • szüksége van a krónikus fájdalommal való megbirkózásban

  • nem kívánt szokásairól szeretne leszokni


Az alábbi készségek fejlesztésével foglalkozom célzottan:

  • stresszkezelés

  • asszertív kommunikáció

  • önéletrajz tanácsadás

  • állásinterjúra való felkészítés

Kohutics Karina

Kohutics Karina

Pszichológus, egészségfejlesztő szakpszichológus-jelölt, life coach