top of page
Haraszti Flóra

Haraszti Flóra

Pszichológus, képzésben lévő pár- és családterapeuta

Haraszti Flóra vagyok, okleveles pszichológus, képzésben lévő család- és párterapeuta.


Tanulmányaim és a gyermekekkel végzett munkám során azt tapasztaltam, hogy a fiataloknál megjelenő probléma mindig egy nagyobb kép része: elengedhetetlen a családot, mint egészet szemlélni mind a problémafeltárás, mind a megoldáskeresés során.


Ezen felismerés mentén kezdett foglalkoztatni a rendszerszemlélet, a folyamatos kölcsönhatásokból adódó működésmódok, sajátos dinamikák megértése. Ezért is választottam a család- és párterápia módszerét. A módszer olyan helyzetekben ajánlott, amikor az érzelmi és viselkedéses változások hátterében kapcsolati konfliktusok, elakadások állhatnak.


Hogyan zajlik a pár- és családterápia?

Páros vezetés keretein belül, egy pszichológus kollégával közösen foglalkozom párokkal és családokkal. A hozzám fordulók elfogadó, empatikus, támogató légkörben oszthatják meg nehézségeiket. Az ülések során feladatok, gyakorlatok segítségével olyan belső folyamatok, érzések is felszínre kerülhetnek, melyeket szavakon keresztül olykor nehéz kifejezni. Feltárjuk a családi örökséget, a generációkon átívelő mintázatokat, melyek meghatározhatják a jelenlegi életeseményeket. Nyílt kommunikáció és teljeskörű figyelem, odafordulás mellett közösen megkeressük az elakadási pontokat és a megoldáshoz vezető utat.


Keressenek bizalommal az alábbi esetekben:

  • párkapcsolati nehézségek (pl. kapcsolati konfliktusok, eltávolodás, krízis) megoldása

  • hosszú ideje fennálló családi konfliktusok, feszültségek megoldása, enyhítése

  • pszichoszomatikus megbetegedések megértése, kezelése

  • gyermek(ek) szorongásával, magatartási problémáival való megküzdés

  • gyermeknevelési nehézségek, eltérő elképzelések a gyermeknevelést illetően

  • hatékonyabb, kölcsönös kommunikáció fejlesztése

  • új szerepek, élethelyzetek elfogadása (pl. házasságkötés, gyermek szültése, nyugdíj)

  • életszakasz váltásból adódó nehézségek megoldása (pl. gyermeke iskolába megy, kamaszkor, gyermekek kirepülése)

  • veszteségek feldolgozása


Szakmai életút


2022- Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat, pszichológus (nevelési tanácsadás, szakértői bizottsági tevékenység)

2021-2023 Magyar Családterápiás Egyesület, Család- és párterapeuta elméleti alapképzés

2020-2022 Károli Gáspár Református egyetem Pszichológia MA, Fejlődés- és Klinikai gyermekpszichológia szakirány (Okleveles pszichológus)

2017-2020 Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológia BA (Viselkedéselemző)

bottom of page