
Dr. Borsfay Krisztina
Pszichológus, relaxációs terapeuta, zeneterapeuta, pszichodráma vezető
Pszichológus vagyok, több mint ezer óra önismerettel a hátam mögött, sok évnyi tanulás és tanítás után léptem a lelki segítségnyújtás útjára. Zenészként indult a karrierem, de elég hamar, 21 évesen úgy döntöttem, hogy inkább az emberi lélek megismerése, és az emberek segítése felé fordulok. 2010 óta vagyok az ELTE oktatója és kutatója interkulturális pszichológusként, emellett segítő szakemberként számos egyéni és csoportos terápiás folyamatot vezettem, vezetek.
Hiszem, hogy minden nehéz helyzetből van kiút. Néha arra van szükség, hogy hatni tudjunk a külvilágra, a saját vágyainknak, igényeinknek utat találjunk, máskor belső világunkban kell új egyensúlyra lelnünk, és alternatív irányokat megálmodnunk. Mindkettőhöz szükséges a pszichológiai változás, amelyet különféle módokon érhetünk el. Az általam használt terápiás eljárások egyik fontos hatóeleme, amely mindegyikben jelen van, az az alkotás. A zeneterápiában, a pszichodrámában, de a szimbólumterápiában is kulcsfontosságú az a folyamat, amikor a semmiből vagy homályos foszlányokból létrehozunk valami értelmes egészet, legyen az bármilyen szerény „kreálmány”. Ha erre képesek vagyunk, akkor az azt jelenti, tudunk saját belső erőnkre, saját belső világunkra támaszkodni. Formát tudunk adni annak a káosznak, ami bennünk és körülöttünk van, és ezáltal máris harmóniát teremtettünk.
A pszichológiai tanácsadás területén elsősorban verbális (beszélgetős) konzultációval dolgozom, de több más terápiás formában is van jártasságom, rendelésem során az autogén tréning módszerét, szimbólumterápiás eszközöket, monodrámás technikákat, művészet- és zeneterápiás eszközöket is alkalmazok.
A tanácsadás módszere alkalmas életvezetési elakadások, aktuális élethelyzeti krízis, érzelmi és viselkedéses nehézségek kezelésére, így többféle problémával is dolgozunk a tanácsadási folyamatok során. Relaxációs terapeutaként szakterületem a szorongással (pl. teljesítményszorongás, társas helyzetekben fellépő szorongás), stresszhelyzetekkel való megküzdés támogatása. Emellett az autogén tréning módszere alkalmas lehet testi tünetek, testi diszkomfort érzetek feloldására is.
Interkulturális pszichológusként kulturálisan szenzitív tanácsadói szemléletben dolgozom, a különféle kisebbségi, stigmatizált csoportok problémáira van rálátásom, így hatékonyan tudom támogatni a kisebbségi helyzetből fakadó nehézségek feloldását (vallási vagy kulturális másságból fakadó diszkriminációs helyzetek, a nemi egyenlőtlenség, szexizmus talaján, illetve az LMBTQ+ identitások kapcsán megjelenő problematikák). Az interkulturális témákban szerzett tudásom a kulturális változás, kulturális különbségek okozta nehézségek kezelésében is segítségemre van (külföldre költözés, vagy az onnan történő visszatérés, kulturálisan vegyes párkapcsolat, külföldi tanulmányok, kulturálisan eltérő munkakörnyezet).
A bejelentkezés történhet a honlapon keresztül vagy az alábbi elérhetőségen:
krisztina.borsfay@gmail.com
Igény szerint online konzultációt is vállalok.
Forduljanak hozzám bizalommal!